|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 8 találat | lapozás: 1-8 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Pálmai Tamás 2007. július 18.A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Magyarország legnagyobb keresztény civil szervezete, tizenhárom éve alakult, ökumenikus jellegű, több mint hetven alapszervezete ötezernél több tagot tömörít, köztük a történelmi magyar egyházak képviselői is megtalálhatóak. Országos elnöke dr. Osztie Zoltán. A KÉSZ egyik fő célja a határon túli magyarokkal való kapcsolattartás, emellett számtalan karitatív, kulturális, közéleti tevékenységből veszik ki részüket. A KÉSZ békési szervezetének szervezésében az ottani elnök, dr. Pálmai Tamás vezetésével egy csoport fiatal országos zarándoklaton tartózkodik most Erdélyben. A napokban Háromszékkel ismerkednek, az első erdélyi KÉSZ-csoport sepsiszentgyörgyi megalakításának szándékával bemutatkozó estet is szerveznek július 19-én. /Váry O. Péter: Háromszéken a KÉSZ. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 18./2007. július 21.Nem lejöttünk Budapestről, hanem azért vagyunk itt, mert szolgálni szeretnénk – ezekkel a szavakkal vezette be dr. Pálmai Tamás, a magyarországi Keresztény Értelmiségiek Szövetsége országos elnökségének tagja július 19-én a közönségtalálkozót Sepsiszentgyörgyön. A szövetség bemutatására dr. Osztie Zoltán római katolikus plébános, egyetemi tanár, a KÉSZ országos elnöke vetített képes előadással készült, erre azonban – az áramszolgáltató ,,jóvoltából” – nem kerülhetett sor. Osztie bocsánatot kért, amiért némely politikusok a két és fél év előtti népszavazáson elárultak bennünket. Véleménye szerint összetartozásunk nem lehet vitatéma. Épp ezért tartja a KÉSZ feladatának, hogy a jelenlegi országhatárokon belül élőkkel megismertesse Erdélyt, a most regnáló politikum és a kommunista rendszer által beléjük sulykolt tévhit eloszlatásához segítve. A KÉSZ célja az evangelizáció – a keresztény örömhír terjesztése. Meghirdették a Spirituális harc Magyarországért nevű kezdeményezést, böjttel és imádsággal próbálják megtörni a gonosz hatalmát a nemzet felett. /Váry O. Péter: Szolgálni jöttek (Keresztény Értelmiségiek Szövetsége). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 21./2008. október 1.Szeptember 20-án a Békési Kulturális Központ aulájában felavatták Wass Albert szobrát. A műsorvezető bemondta: ,,Most fővédnökünk, Gál Kinga következik, aki Európa Parlamenti néppárti képviselő, bizottsági alelnök, Erdély szülötte, a Wass Albert Védnöki Kör tagja, és aki kizárólag azért repült ma Brüsszelből haza, hogy szobrunkat felavassa, és az ünnepség után azonnal utazik is vissza. ” Gál Kinga belevágott: ,,Hontalan vagyok, mert vallom, hogy a gondolat szabad, mert hazám ott van a Kárpátok alatt, és népem a magyar... ” Beszédében 2004. december ötödike egyik előjeleként említette a magyar állampolgárság meg nem ítélését az író számára, beszélt a népszavazást követő Wass Albert-reneszánszról, a szinte dermedten egymásra tekintő emberek nemzeti öntudatra. Példának állította a hallgatóság elé az erdélyi költő-író műveiből kisugárzó ember- és hazaszeretet, a nemzetért való elkötelezett, kitartó munkát. Gál Kinga leleplezte mellszobrot, Lipovics János munkáját /Pálmai Tamás: Wass Albert-szobrot avattak Békésen (Békési levelek). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 1./2010. augusztus 20.HimnuszEgy meghatározás szerint a himnusz vallásos jellegű, Istent dicsőítő, hozzá segítségért fohászkodó, imaszerű ének. A vallásos költészet egyik legrégibb műfaja. Később már nem csak vallásos tartalmakat fejezett ki. Egy másik definíció pedig így szól: a nemzeti himnuszok olyan hazafias zeneművek, amelyeket egy állam alkotmánya, törvényei hivatalos állami jelképként, nemzeti himnuszként ismernek el, illetve amelyeket egy nemzet vagy nép öntudatának zenei kifejezésére elfogad. A XIX. és XX. század folyamán a nemzetállamok felemelkedésével a legtöbb ország választott magának nemzeti himnuszt. A diktatúrákban az volt jellemző, hogy a párt himnusza egyben az állam hivatalos himnusza is. Például a Szovjetunió himnusza 1944-ig az Internacionálé, amely a bolsevik párt himnusza is volt egyben. A Himnusz Kölcsey Ferenc verse, 1823-ban írta. Ez ma Magyarország nemzeti himnusza. Zenéjét Erkel Ferenc szerezte, és 1844-ben a budapesti Nemzeti Színház mutatta be, ám csak 1903-ban lett az ország hivatalos himnusza. Előtte az állami himnusz Joseph Haydn Gott erhalte című műve, tehát az osztrák császári himnusz volt. A magyar nép ezt sosem tekintette sajátjának. Valójában a katolikus magyarság himnusza a Boldogasszony Anyánk és az Ah, hol vagy, magyarok tündöklő csillaga kezdetű ének, a református magyarságé pedig a Tebenned bíztunk elejétől fogva zsoltár volt. Egykori történet szerint Rákosi Mátyás sem tudta rávenni Illyés Gyulát és Kodály Zoltánt egy „szocialista" himnusz szerzésére. Kodály csak ennyit mondott: „Minek új? Jó nekünk a régi himnusz." A Székely himnusz szövegét Csanády György írta 1921-ben, zenéjét Mihalik Kálmán szerezte. A szerzők tulajdonképpen nem himnuszt akartak alkotni a székelyeknek, de az évtizedeken át betiltott dal óriási népszerűségre tett szert Erdélyben, Magyarországon s szerte a világon, ahol magyarok élnek, a rendezvényeken gyakran éneklik együtt a magyar himnusszal meg a Szózattal. Erdélyben egészen Ceauşescu bukásáig tiltott volt, büntették éneklését, de baráti körben, titokban mégis elhangzott az elnyomás elleni tiltakozásként. Elterjedését az erdélyi származású értelmiségiek és a hozzájuk közel állók is segítették. A himnuszt a 2009. szeptember 5-én Székelyudvarhelyen megtartott Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlésen fogadták el Székelyföld hivatalos himnuszának. A tévesen régi székely himnusznak nevezett dal (Ó, én édes jó Istenem...) Bartók Béla Este a székelyeknél című művéből származik. Feltehetőleg 1920 körül írt hozzá szöveget egy ismeretlen költő. Mivel a nem katolikus székelyek himnuszként nem énekelték ezt a Mária-dalt, így vált a székelyek himnuszává a Csanády által szerzett ének. A Csángó himnusz szövege egy XIX. századi költemény, amelyet Petrás Ince János jegyzett fel. A Ceauşescu-rezsim bukása után megnyílt a lehetőség a csángó öntudat összefogottabb formában való ápolására. Ekkor merült fel a saját himnusz iránti igény. Előkerült a Petrás által lejegyzett mű, amit egy régi csángó keserves dallamával párosítottak, s világra jött emígyen a Csángó himnusz. Mindezek tükrében tehát valamely ország, nemzet himnusza olyan mű, amelyet utolsó betűig kívülről fújni illik, mégpedig vigyázzállásban, nemzeti imaként, és nem illő sem telefon-csengőhangként használni, sem rádióból dalként lekérni az Akácos út mellett a vasárnapi ebédhez. Jó, hogy egyre közismertebb, népszerűbb minden magyarsághoz kötődő ereklyénk, hisz hetven évig jóformán tabuk voltak mindezek, de adjuk meg nekik az illő tiszteletet. Pálmai Tamás. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. január 26.Farizeusok a színen (Békési levelek)Állítólag egy amerikai filozófus fogalmazta meg anno az alább következőket. Mint minden alapfelismerés, ez is időtlennek bizonyul, azt hiszem. Az örökös hatalom uralomra jutásának és maradásának technikáját mutatja be tulajdonképpen. Magyarország lassan három éve már, hogy megszabadult egy ilyen guvernációtól (gubernációtól?). Most utódaik úgymond bocsánatot kérnek a határon túli magyaroktól (Erdélyben az RMDSZ szíves asszisztálásával), közben a Közel-Keletről ismét Magyarországra érkező Ron Werber vezérletével elindult a gyűlöletkampány. Első célzottjai a Magyarországra telepedett határon túliak. Ismét. Figyeljünk hát, ismét a hírhedett népszavazás szellemének felélesztése a cél. Hisz álbocsánatkérő farizeusok lennének, nem? De nézzük, mint mond a filozófus, mik az eszközeik. Az emberek figyelmét el kell vonni a valós és súlyos szociális gondokról, le kell foglalni őket harmadrangú, kis társadalmi jelentőségű problémákkal, de amelyek érzelmileg erősen megérintik őket. A bulvársajtó ebben hű szolgájuk lesz. A népnek úgy kell tekintenie politikai vezetőire, mint a nemzet megmentőire. Ennek érdekében a média révén hamis riasztásokat és álfenyegetéseket kell rájuk zúdítani, amelyek miatt aggódni, szorongani kezdenek. Ha ez elérte a kritikus szintet, közbe kell lépni és meg kell oldani a nem létező, gerjesztett problémákat. Hálásak lesznek, s önmaguk fogják kérni szabadságjogaik csorbítását. A nemzetnek mindig készen kell lennie arra, hogy valami rosszabb következik. Erre fel kell használni a „fehér” propagandát (kormány irányította médiumok), a „szürkét” (csak részben kormánybefolyásoltak) s a „feketét” (senki sem gondolná, hogy a hatalmat szolgálják). Ezek egy olyan kormány képét vetítik elő, amely erőfeszítve munkálkodik azon, hogy a sötét fellegeket elhessentse a nemzet feje fölül. A megszorító intézkedéseket fokozatosan kell bevezetni, így az emberek hozzászoknak a rosszhoz, sőt: örülnek, hogy még mindig nem a legrosszabb következett be. Meg kell győzni őket, hogy minden rossz, ami most történik, az csak a szebb jövőért van, a gyerekeikért. Az emberek reménytelenül idealisták és hiszékenyek, akik ezt az érvet („majd a gyerekeinknek sokkal jobb lesz, ezért kell áldozatot hoznunk”) évszázadokon keresztül hajlandók benyelni. Le kell szoktatni őket a gondolkodásról, ezért már-már infantilis módon, minimális szókinccsel, rövid mondatokban kell fogalmazni. Így megszokják a felületességet, naivak és beetethetőek lesznek. Mindig az érzelmeikre kell hatni, nem az ésszerű gondolkodásukra. Az érzelmeket sokkal könnyebb manipulálni, mint az értelmet. Tudatlanságban és műveletlenségben kell tartani őket, le kell butítani az oktatást, így az iskolarendszer a közvélemény manipulálásának ideális eszköze lesz. A népet el kell zárni az objektív, korrekt és teljes tájékoztatástól. Pénzelni kell azokat a médiumokat, amelyek butítják és félretájékoztatják az embereket, és el kell lehetetleníteni azokat, amelyek ennek ellenkezőjét próbálják elérni. A nyájszellem erősítése elsődleges! Az egyénben fel kell ébreszteni a szégyen- és tehetetlenségérzetet, s választandó lehetőségként szembe kell állítani az igazodási, csatlakozási kényszert. Az egyéniségeket nélkülöző nyájat mindig könnyebb irányítani, ellenőrizni és befolyásolni. Mindent meg kell tenni az egyének megismerése érdekében. Titkos nyilvántartásokat kell vezetni az egyén különféle – ízlésbeli, politikai, ideológiai, viselkedési – szokásairól, teljes pszichológiájáról. Jobban kell ismerni őket, mint ahogy ők ismerik önmagukat. Titokban fel kell használni a társadalomtudományok legújabb vívmányait ennek érdekében. Nos, eddig a javaslatsor. Erősen lerövidítettem a filozófus „tanácsait”, de így is félelmetesek és nagyon ismerősek, ugye? S a felismert ellenség félig már legyőzött is, ugye? Akkor jó. Csak szóltam, hogy ne feledjük ezeket. És őket. Pálmai Tamás Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2013. június 4.Micsoda napok, micsoda emberek! (Békési levelek)Lehet, máskor is így van, ilyen sűrű a „magyar világ”, csak nem vesszük észre? Lehet, de az elmúlt hetek, napok igencsak bővelkedtek diaszpóránk, kényszeres szétszórattatásunk ilyen eseményeiben. Először talán úgy tűnhet, hogy egymástól távol levő, nem egy értékrendet képviselő dolgokról van szó, ám – ha jobban belegondolunk – valahol a maga szférájában mindegyik valami kiemelkedően magyar tettet jelent, vagy valamely, bennünket dicsérően emlegető eseményről szól. Pünkösd szombatjával kezdjük, a csíksomlyói búcsú tömérdek emberével, az érsek atya korrekt beszédével, majd a csendes ünneplésbe berobbanó lengyel Roman Majevszki atyával, aki csak megköszönte a Czestochowára kerülő csíksomlyói Mária-kegyszobor másolatát, de sztentori hangjától zengeni kezdett a nyereg és élni, pezsegni a tömeg, mikor az atya a magyar és a lengyel nép történelmi gyökerekig nyúló barátságát említette. Mint mondta, azért igaz ez a barátság, mert „a kereszt alapján köttetett”, és hogy a magyar nép igazi lelki forrása Csíksomlyó. Elmondta, a kolostorába látogató magyar csoportokat meg-megkéri, hogy énekeljék el a székely himnuszt, de ez Csíksomlyón szól a legszebben, a leghitelesebben. „Szűzanya, vezesd még egyszer győzelemre néped” – parafrazálta a székely himnusz szövegét, mire, persze, mindenki lelkesen tapsolt, és még lelkesebben harsogta himnuszunkat. Jó volt, szép volt, lélekemelő volt. Este más, teljesen más következett. Eurovíziós döntő, ezzel a csodapók vidéki bölcsészgyerekkel, aki derekasan beleszellentett a pöffeszkedő, semmitmondó, műanyag ízlésű, nejlonshow-t produkáló generáleurópai kulturális ízlésficamba. Bye Alex (született Márta Alex) dala nem egy nagy durranás, de hatalmas fricska a gőgös „Ajrópának”, meg hazai epigonjainak egyaránt. Kicsit Orbán Viktorra és kormányára is hajaz a dolog, hisz minden, ami utóbbiak tetteiből nem tetszik az EU-nak, az nemcsak a mi bajunk, hanem sokkal inkább az övék. És önnön gyengéinkkel szembenézni bizony nem kellemes. Ugyanezen este a csángó misén Böjte Csaba prédikált. Czakó Gábor így ír erről: „Böjte Csaba látja a Szentlélek jelenlétét mindenütt. Erről meggyőzött most is minden figyelő embert. Hozzá fogható bölcselőnk nincsen, de a világon sem sok párja akad. Mélysége nem holmi fortély vagy mesterkedés, hanem a Vigasztaló öröme, hogy munkatársat talált. Ő nagyon szeretne együtt dolgozni velünk. És ha szolgálatába állunk, akkor a világ összes erejét a rendelkezésünkre bocsátja, akkor nem kell rettegni tulajdon gyermekünktől, nehogy megszülessék, hanem akár ötezer árvát is fölnevelhetünk, miközben somolyoghatunk a bajuszunk alatt a történelmi, politikai, gazdasági, tudományos, katonai és egyéb mihaszna »szükségszerűségekre«.” Következett a gyimesbükki, kontumáci Nagyboldogasszony-templom mellett álló szabadtéri oltárnál celebrált szentmise, s azon a teljes székely ízességgel, őszinteséggel megszólaló Papp László marosvásárhelyi atya, akit csak hallani is szívmelengető volt, de amit mondott Márton Áronról, az is lélekemelő. Az emlegetett események sorát egy egyáltalán nem vidám zárja. Erőss Zsolt és Kiss Péter halála a Himaláján. Kőrösi Csoma Sándor a hegy lábaihoz ment, és alkotott világhírűt a maga idején és műfajában. Zsolt – ki Békésen is sok barátot szerzett a székelységnek – a maga idején és a maga műfajában jutott el a legmagasabb pontra, amire egy hegymászó vágyhat, s tudjuk, ezt nem méterrel mérik. Közben vitte magával a székely zászlót, hogy mindenki lássa. A Jóisten is, hátha így még több erőt ad nekünk a megmaradáshoz. Nem singgel mérhető tettei nem egységes kaliberű embereknek. Így igaz. De mindannyian a mieink. Pálmai Tamás Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. április 27.Zoli bácsi (Békési levelek)„Addig leszünk magyarok, amíg magyarul énekelünk és magyarul táncolunk. Nekünk, kisebbségben élő népeknek nagyon fontos, hogy megőrizzük ezeket a hagyományokat. Belecseppentünk egy szláv, germán, latin tengerbe, és a csodával határos, hogy ezer évig megmaradtunk magyarnak Európában. Ez ennek a népi kultúrának köszönhető. Ezért ezeket a hagyományokat kötelességünk éltetni és továbbadni a következő nemzedékeknek. Van olyan társadalmi réteg, amely azt mondja, hogy a magyar népdal idejét múlta, primitív, múzeumi kacat. Ez nem igaz. A magyar népzene mindig érzelmeket ébreszt az emberben, nem titkol el sem örömet, sem bánatot, egyformán beszél a bőségről, a szükségről, a szerelemről, mindenről.” A Kossuth- és Magyar Örökség-díjas, a mezőségi Válaszútról származó Kallós Zoltán fogalmazta meg e gondolatokat. A népdal- és népzenegyűjtő szerint – aki a KÉSZ vendégeként többször is megfordult Békésen – ha ilyen szellemi javakkal táplálkozunk, biztos, még ezer évet kibírunk Európában. Emberi nagysága előtti meghajlás a magyar miniszterelnök köszöntője is, mely minap, Zoli bácsi születésnapján hangzott el Kolozsvárott. „Miért is vagyunk mi itt oly sokan? És miért is állunk itt ennyire meghatottan? Azért, mert itt van közöttünk egy 90 éves magyar ember, akiben még mindig több tetterő lakozik, mint közülünk számosakban. Egy 90 éves magyar, aki itt jár és dolgozik közöttünk, és aki naponta állít elénk mércét és példát. Egy 90 éves tudós professzor, aki hosszú évtizedek óta rója fáradhatatlanul a kilométereket, hogy falutól faluig, lélektől lélekig gyűjtse, mentse, megőrizze és továbbadja a magyar kultúra kincseit. 90 év, tudós professzori érdemek, szellemi frissesség, élet-, akarat- és tetterő; mindez elegendő a tiszteletre, a főhajtásra és a köszönetre. (...) Hatalmas tartományokat hódítottál és tartottál meg közös emlékezetünknek. Olyan tartományokat, amelyeket nélküled mindörökre elmosott volna a feledés özönvize. Lenyűgöző kincseket adtál nemcsak a tudós társaságoknak, de a magyarok leghétköznapibb világának is: dalokat, táncokat, történeteket, melyek társaink életünk útján, s amiket örökségként adunk tovább gyermekeinknek is. Úgy jövünk hozzád, amint régente jöttek a fiatalabb bajtársak a csataterek oroszlánjához. Igaz, a szakállad nem hófehér, és nem ér mellközépig, de a szemedben a fény ugyanaz, mint a megsárgult fényképeken a régieknek. Minden perc, amit veled töltünk, fontos a számunkra. Bizonyíték arra, hogy nagyszerű dolog egy hazát szolgálni, és szolgálni azt életre-halálra. Betelnek rajtad az Írás szavai: senkinek sincsen nagyobb szeretete annál, mint aki az életét adja barátaiért. Drága Zoltán Bátyám! Isten éltessen! Maradj közöttünk, maradj meg nekünk sokáig egészségben és boldogságban!” Úgy legyen! Pálmai Tamás Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. június 13.Találkozások (Békési levelek)A besűrűsödött június találkozások sorát hozta. Előbb Rimaszombat, ahová a Katolikus Értelmiségiek Szövetségének elnöksége „rándult ki” együttműködési szerződést kötni az ottani hasonszőrű mintegy 90 fős csapattal. Egykoron szimplán Felvidék, ma Szlovákia. Egykoron a lakosság 98 százaléka magyar, mára ez 35-re apadt. Kivándorlás, fejlesztések hiánya, államnyelven csaknem minden. De a főtéren magyar könyvesbolt, ahol a legbelső teremben megtalálhatók minden egykori „történelmi” terület könyvkiadóinak anyanyelvi kiadványai. És egy nem fiatal, de elszánt társaság, akik – elmondásuk szerint – próbálják visszaszerezni a tartásukat. S ez nagy szó. No, meg a katolikus templom, ahol ugyan nincs magyar pap, de van magyar mise. Úgy, hogy a szlovák lelkész megtanult magyarul. Kicsit palócosan, de lelkesen és szépen beszélve. Le a kalappal előtte. Aztán Kolozsvár, ahol nemcsak KÉSZ-esként, nemcsak erdélyi születésűként, hanem békésiként is köszöntöttek minket Sándor-Kerestély Feri barátommal, mert megtisztelő feladatként elkísérhettük országos elnökünket és irodavezetőnket. Az utazás célja ugyanaz volt, mint Rimaszombaton: aláírni a megállapodást a mi szervezetünk és a nemrég megalakult Keresztény Értelmiségi Kör Kolozsvár nevű szervezettel. No meg az is, amit Felvidéken is megtettünk: bemutatni kiadványunkat, a Kárpát-medencei Népénektár című vaskos és szép könyvet, amely régiónként (anyaország, Felvidék, Kárpátalja, Délvidék és Erdély) 50–50 olyan népi egyházi éneket tartalmaz, amelyeket ilyen terítésben és merítésben még nem adott ki senki. Szöveg és kotta együtt, tehát mindennapi használatra alkalmas állapotban. Felvidéken a mise alatt és után szólaltatott meg néhányat a helyi kórus. Gyönyörűen. Kolozsváron együtt énekeltük őket, előadók és hallgatók, nézők. Itt ugyanis a Szent Mihály-templomhoz tartozó egyházközség, a Katolikus Nőszövetség és a már emlegetett KÉKK szervezésében Szent László-emlékkonferencia zajlott rangos előadókkal és színvonalas előadásokkal. Itt mondhattam el, hogy 1974-ben suttyó sepsiszentgyörgyi legénykeként miként értem tudatos erdélyi magyarrá, hála a magyar irodalmi olimpia országos szakaszának és az Echinox folyóiratnak. Amúgy a Kincses Kolozsvár most emberi értékeit mutatta meg, hisz Kovács Sándor főesperes úrnak köszönhetően kis csoda született itt. Az anyagi javak mesteri kezelése mellett – s kicsit annak is köszönhetően – a közösségek is virágzanak, ami az elmúlt idők mélypontjai után tényleg üdítő és reményt adó, biztató rezdülése az itteni, de az egész erdélyi magyar közéletnek is. Aztán pár nap, s ismét útra kell kelni, és ismét örömadó, ami erre késztet: a negyvenéves érettségi találkozó az egykoron e szép nevet viselő skólában: Sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium. Az alma mater ódon falai hívnak, s a benne eltöltött életet és embert szabó idők emlékei. No, meg a volt osztálytársak, akikkel az idő teltével nemhogy lazulnának, hanem annál inkább „emberesednek” kapcsolataink. Mert lehet, hogy 1977-ben érettnek nyilvánítottak a nagybetűs életre, de most, 2017-ben értünk valóban oda, hogy igazán megtanuljuk értékelni egymást. Zajló események, bolondos világ, bohó emberek, mégis, valahogy nagy idő szagú, reményt adó kor epizódja ez. Pálmai Tamás Háromszék (Sepsiszentgyörgy) lapozás: 1-8
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
